most

szomorú vagyok - május eleje óta vezetek napi rendszerességgel egy blogot, mint már jeleztem a bevezetőmben - utóiratok cimmel, de benne van a jelen is múlt is , jó összehangolásban, olvasottsága is jó lett, a tegnapi statisztika szerint 159 látogató pl. (be is van linkelve több helyre). És akkor tegnap este valami történt! Azóta nem nem tudom megközeliteni, csak a tárolt változatokat a google-ban. De egyszerűen nem tudok bejutni a weboldalra, www.freeblog.hu - számomra elérhetetlen lett.

Módosítottam egy bejegyzés címét néhányszor - lehet, hogy az okozott zavart a regisztrált adatbázisban? Mindenesetre az éjféli virusellenőrzés kimutatatta, hogy sérült a regisztrációs adatbázis fájlja... jaj nekem.

Ha nem lesz megoldás ott, akkor ide fogom szállítani az ottani tematikám.

Most meg csak siránkozok.

nagyon megszerettem azt a blogom. Az (volt) az "igazi".

Ha esetleg valaki tud tanácsot adni, jó lenne.... bár gondolom, ennyi adattal nehéz. De az biztos, hogy sehogyse jön be, akárhonnan közeliteném...Lassan keres, és végül hirtelen azt irja ki "Az internet explorer nem tudja megjeleníteni a weblapot." -

van , aki a csöndbe menekül; van , aki a csönd elől - én legszívesebben zenét hallgatok, az a csönd és a nemcsönd közt van. otthonosság. Persze nem minden zene. de én nem is nevezek mindent zenének, amit más esetleg igen. A durva, pláne szitokszó zavar. Ugyanúgy szennyezi a környezetet, mint a szemét, persze, azt is szétdobáljuk. Teljes csend azért azt hiszem nincs is. Ha hallgattad már a csöndet, te is tudod.- de a durva szó, a rikácsolás, a ricsaj nem hallgatni való. Inkább elhallgatni -. "Hallod-e csont a csöndet? Összekoccannak a molekulák". Pszt. Aludni akarok. vagy csak álmodni... Vagy... mit is? Zajt ne!

még mindig fáj a fejem, azaz a homlokom, már nem olyan erősen, mint pár órája, hajnalok hajnalán, mikor felébredtem -arra, hogy megy a Duna tévén valami idétlen, műhangokon rikácsoló rajzfilm, és világít a szemembe a csillár 4 égője (mert az 5.kiégett) -és bevettem egy majd még egy Saridont, lányom meg átjött a szobájából, értetlenül téblábolva a küszöbömön: mivan, hányóra, mi ez a búgás (érdekes, a tévére nyugodtan aludt - de a számítógép halk morajlása zavarja! - de szerencsére egyből vissza is aludt) én nem tudok már, itt tötyörészek a klaviatúrán, fejfájással, bár kicsit csökkenővel , mi lehet ez, de jó lenne egyszer már fejfájás nélkül ébredni!, vagy legalább múlna, napközben,  mint általában szokott, de már nap(pal) van, s süt is rám a Nap, be az ablakon, ha kinézek a szemembe is vakít(ana), de csak süssön is, jobb is ez, mint az a tegnapi borús hóvihar. Csak süssön a Nap. ("Puszty vszigda búgyet szolnce"! :) (Bár a fejfájásnak az se használ).

megragadni a pillanatot... hm, régi emberi vágy, s egyben nagy feladat, hiszen a pillanat már abban a pillanatban elmúlik, semmivé lesz, amikor meg akarjuk ragadni, átélni - hát még leírni, micsoda eltolódás! Mégis, megkisérlem. A klaviatura a leggyorsabb eszköz  írásrögzitésre - leszámítva a magnót, videot - az képi is és egyidejűbb, de most maradjunk az írásnál... van egy napi blogom (naplóm?) is: (http://lineas.freeblog.hu) , amibe utóiratokat irok, illetve ilyes alcimet adtam neki - többnyire reflexiók, s ha napi jelenségekből is indul ki, a reflexiók többnyire a múltba visznek. "Az eltűnt idő nyomában"... tulajdonképpen, folyton ott loholunk. Akkor is - ha mint itt,- a mostot szeretnénk nyakon csípni. Félő, hogy kicsúszik kezünk közül, a klaviatúra alól. De mégis. Azért megpróbáljuk.