most

mikor hajnalban saját zihálásodra ébresz megriadva életféltésedtől így fohászkodsz: Ó, istenem adj még időt és több levegőt nekem ki már megélt annyi vad halált ---   tanuskodhatni legalább

a város, ahol felnőttem összement velem együtt Hol vannak a nénik akik: de nagyra nőtt ez a kislány! mondták anyukámnak és hol van ő ők is összementek aztán végleg el én még eltotyogok itt egy darabig

És a fák újra kizöldültek a madarak csivitelnek bár bagoly is huhog   És igen: "megint a rózsák, és megint a nyár"    És megszületett az unokám!   Az élet körforgása jól működik.   Lassan le is hullhatok akár.