nem tudom, mikor lettem ennyire döntésképtelen, bizonytalan, hogy hiába tudom, hogy a rossz döntés is jobb mint a nemdöntés... (egyébként biztos-e?)... minél tovább él az ember , annál több okot halmoz fel arra, hogy ellehetetlenitse magát...(?) tudja, hogy megbánás a vége, akár igy dönt, akár úgy... azt mondja Jung és sokan mások, hogy egy probléma csak úgy oldható meg , ha fölibe kerekedünk, emelkedünk.. csak nem maradni a a problémán belül... node hova emelkedjünk,...? (ha épp a magasságtól (és mélységtől) félünk..? vagy saját hajuknál fogva stb..., mikor már úgy elvékonyodtak, elszintelenedtek azok a valamikor olyan erős és optimista, sötét hajszálaink... (bár volt valaki , aki azt mondta, hogy ellent mod nekem, a nagy optimizmusával, a hajam... azaz nem illik hozzám... Most már igen? magamhoz szoktattam? Node én se voltam akkor még ilyen...? mivé leszünk? talán, mert ahogy J. A. irta "a bajok lerakódnak az emberben, mint a csontokban a mész..."?! (Meg "szaporodik fogamban az idegedn anyag, mint szivemben a halál..." (De legalább fogorvoshoz elmennék... (mert nekem már nem is szaporodik a fogamban...")
mikor...? hogy...?
2011.12.07. 23:04 gond/ol/a
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gonda.blog.hu/api/trackback/id/tr963446958
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
